Holló József
A lélek színei
Gondolatok Gályász Veronika festménykiállításán
Tétován toporog szándéka közt a szó
s fut a tekintet kíváncsian körbe
színek csaponganak, mint lágy szélben a kendő
könnyed, felszabadult – mámoros örömbe’

Akvamarin kékek simogatják egymást.
Egy tájon lódenkabát. Foszló fény és árnyék
vegyülése között kontúrok, alakok:
s mintha a képzelet utcakövén járnék

hol kilesett, változó évszakok üzennek.
Kéj-meleg nyárban pipacsparázs piheg
folyópartok mossák partjaik fövenyét
és a rabul ejtett világ kisgyerekként tipeg.

Hideg, sápadt arcú téli táj vacog
gyűrött vászonige szürkésen fehér
… naiv merészség és művészi álmodás
az, ami e képek síkjain összeér.

Könnyed dallamként zsongul szét a való,
ahogy rácsöppennek a lélek színei
kacagva, duzzogva, önnönmagát adva
a látvány a szemet vonzza és öleli.

Ég, Föld vegyül bánatból örömbe
tolongó időre olvad a nap-sárga
s a dolgok héját feszgető képzelet
vágyain szétlobog, mint meggyújtott fáklya.







www.gia.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!